Megy a nagy pakolászás. Már majdnem minden kész, már csak be kellene férnie a sok holminak a táskába. Mert ugye holnap indulás van frankhonba síelni. Eleddig kétszer jutottam el ebbe az érdekes országba. Először talán 1999(?)-ben, amikor is egy gimnáziumi tanítási nap helyett inkább eurodisney mellett tettük le a voksunkat. Azután egy évvel később, amikor az a sohaelnemfelejthető kisebbfajta európa-körutazást ejtettük meg. Síelés céljából viszont még nem tudom, milyen ott. Állítólag tökéletes. Hát reméljük. Félnivalóm nincs, mert ahhoz nagyon nagy szar kell hogy legyen, hogy képes legyek magam rosszul érezni. Eleinte biztos küzdeni fogok az izmok(?)kal, mert ugye egész évben semmi terhelést nem kapnak, leszámítva a sétát (Pink Floyd: Comfortably Numb megy - megunhatatlan - A Szerk). De aztán majd vigyázok, és belejövök, és jó lesz. 10-én vasárnap már ismét itthon leszek. Ha van a franciáknál már internet, akkor meg ugye nincs gond.
Csak egy újabb idióta összeesküvés-elmélet, amiből már millió van? Ha van 47 perced, nézd végig ezt a videót.
Nehéz ilyesmiről írni: nem tudom, hogy elhiggyem-e. Ha el is hiszem, min változtat? Úgysem befolyásolható. Vagy mégis? Ha mégnézted, döntsd el.
Ja, hétvégén nem voltunk szinte sehol, mégis sikerült mindkét napon dél után kelni. Már csak 5 nap és sí.
Mozillával nem megy rendesen ez a blogszerkesztő cucc, internetexplorerrel meg igen.
Olvastam Zsoltinál a filmletöltésekről, ott meg volt egy link egy másik blogra, ahol le van írva, hogy mennyire gáz már, hogy a legálisan megvett dvd elején nemcsak reklám van, hanem börtönnelfenyegetés is, hogy nem szabad másolni. Ha meg ugye letöltjük, akkor semmi zavaró tényező.
Ja, nem borotválkoztam már napok óta, így 2-3 mm-es borosta fedi a pofámat. Najó, 3 talán még sincs...
Eszem egy adag kocsonyát, amely mustárral nagyon ízletes.
Újabb fasza hírmorzsa a """szabadsg földjé"""-ről. A múltkor meg azt az agyament ötletet hallottam, hogy nyújorkban nem szabad majd az utcánsétálás közben mobiltelefonálni, mert elvonja a figyelmet, és az autó alá lép a nép. Agyrém. A vezetés közben telefonálni tilos című szabályról lehet vitázni, hogy jó-e vagy rossz. De ha mobilozni nem lehet, cigizni miért igen? a telefont vészhelyzetbe le tudom ejteni az ölembe. A cigit nem annyira, ergo sokkal veszélyesebb.
Továbbá baromállatság ez a kurvanagy szigor az utakra. Oké, 30-as övezetben aki 100zal megy, büntessék meg. De ha éjjel autózom, tök egyedül, sehol senki, kivilágított út, és 50 helyett 75-tel megyek, akkor könyörgöm, hagyjon már békén mindenki. pedig tuti, hogy ezekre fognak ráállni a zsaruk. Mint az Erzsébet-híd végén, a 40-es tábla (ott pl engem lefotóztak egyszer, kb 65-tel mentem, de szerencsére nem sikerült a fotó). Mert az állandótrafik az M1-en tök korrektAk. Ja, és ezek a 90-110-130 sebességhatárok tök elavultak. A németeket tudjuk, de pl már ósztriában is van olyan autópályaszakasz, ahol 160 a tábla. Az úgy teljesen kényelmes utazósebesség. Hozzátenném, -még mielőtt letámadna mindenki-, hogy a városban százfelett nyomuló arcokat valóban meg kell büntetni, rendesen.
Másik meg az alkoholügy. Oké, hogy hülyék a magyarok, de 2 korsó sör után simán tudok vezetni. Jó, 8 korsó után is, de akkor nem ülnék már autóba. De most ez, hogy bármennyi szondaelszíneződésnél elveszik a jogsit, ez fasság. Olyan, mint amikor füves cigit találnak valakinél, aztán jóhogy nem lövik fejbe. Na mindegy, ajlaegygeciválgban kell élnünk, és ennek ez a következménye...vagy velejárója.
Aljáról jut eszembe: Tegnap voltunk jáccani, és a mellettünk lévő nyerőgéphez beállt egy csávól, bedobott vagy kétszáz kemény forintot, és nem nyert semmit. erre elkezdte sidney a gépet, hogy mekkora egy szemét mocsok találmány ez, mármár haragudott mindenkire. aztán még rátolt pár százast, majd újra szidta az automatát, aztán leköpte. Jó oké, ilyen helyen ne csodálkozzak, ha előfordulnak ilyen arcok. Dobott volna bele egy kétezrest. Arra adott volna 16ot. Mint a mellette játszó 2 srácnak.
Tegnap este meg kollegiális házibuli volt, elég sok jégert és sört ittam, ja meg bort is. Délután keltünk ott, aztán normafa, napsütés, majdnem rétes, kocsikázás, kaja, sör, internet, tévé, fürdés alvás.
Mármegint volt amit le akartam írni, depersze jól elfelejtettem. Mindegy, nemrég értem haza a szinténnemrég nyílt La Bodega elnevezésű (defrappáns) italozóhelyről, ami a hőn szeretett Alagút söröző (lepukkadt kockásabroszos szar helyi, ámde politizáló alkeszekkel) helyén létesült. Hámondom csapolt sör-e van, dréber, nem, akkor pilzner, 700, értem. Üvegbor, 3,5 a legolcsóbb, de nemrossz, mondjuk a bock rojálküvé 7,9. Sokféle nemvolt, amit akartamvolna, ezért ittunk juhász kabernét közelnégyért. "Jó választás" -dícsért meg a pincérlány. "Nem adtatok sok esélyt" -dünnyögtem magamban. Ottelőttedbontotta, szakszerűen, kóstoltatta, pohár is megfelelő méretű és hangú, ízre pedig bebizonyosodott, hogy valóban jó választás volt. Beszélgettünk brithonba szakadt hazánkfiával a dolgokról, aztán háromnegyedéjfél körül eljöttünk. Én szépen haza, mert már elindulásom előtt elaludtam ülve még itthon.
Nembaj, holnap asszem semmi, csüt poker, péntek koncert (fészek21h), szombat biliárd, majd házibuli, úgyhogy nem lesz unalom. Most meg már megint fél 1 múlt, úgyhogy jóéjt.
Elmondható, hogy jól sikerült eltölteni a szilvesztert. Szépen elfogyott a jéger, a pezsgő meg a sör is, a szendvicsek és a somlói finomak voltak, a virsli megmaradt, de majd megesszük. Egyik fontos tanulság, hogy van ez a nagyon népszerű narancssárga hosszabbító. Namost az nem bírja a hatezer wattot. Illetve bírja, de csak egy darabig. Majd nyomot éget a parkettába, aztán elkezd lángolni, amely lángot az épp színpadon lévő karaoke-művésznek kell eltaposnia úgy, hogy az előadás ne szakadjon meg. Na mindegy. Egyébként ennyit még sosem énekeltem...
Ádámék új háza nincs is annyira messze. Taxi megvolt kettőesszeh-négyből borravalóstul. Ja, negyed hét után hívtam, tehát olyan fél hét körül jöhettünk el. Jól éreztem magam. Hát akkor szép évet mindenkinek!